Tihanyi Klára (Káji)

Tanúságtétele

Hívő, katolikus családban nőttem fel, de a személyes megtérésem 14 éves koromban, egy keresztény ifjúsági táborban (Lelkes Napokon) következett be, ahol az elején csak azért maradtam ott, mert megfogott, ahogy Laci és a zenekara dicsőített. Az alatt az egy hét alatt, amit ott töltöttem, találkoztam Istennel, aki átformálta a szívem. 

Tízedikes koromban volt egy nagyon komoly hangszálgyulladásom. Ekkor elmentem egy konferenciára, ami a dicsőítésről szólt. Én is szerettem volna a többiekkel együtt énekelni, ezért megkértem az egyik barátnőm, hogy imádkozzon értem, és az ima hatására ott rögtön meggyógyultam. Ezután elhatároztam, hogy a hangom is teljesen az Úrnak adom, és azt szerettem volna, ha az egyedül az Ő dicsőségét szolgálná. A találkozó után tűz égett a szívemben, hogy Neki szolgáljak. 

Később megtanultam gitározni is, Isten pedig lassan elkezdett a dalszerzés felé vezetni. Évek teltek el, mikor csak a szobám csendjében dicsértem az Urat. Aztán az iskolában elkezdtünk miséken szolgálni, majd külön dicsőítéseket szervezni a diákok számára. Itt fedeztem fel, hogy milyen remek evangelizációs eszköz a zene.

Egy nap arra mutatott rá Isten, hogy a kezemben a hangszer, olyan lehet, mint Mózes kezében a bot: alapvetően mindkettő csak egy darab fa, de ha átadom Neki, Ő csodákat tehet általa. Abszolút alkalmatlannak éreztem magam erre a "pályára", de azt mondta, hogy ne aggódjak, nem a képzettet hívja, hanem az elhívottat képzi. Ezek után elkezdett embereket küldeni hozzám, akik külön-külön megerősítettek abban, hogy a dicsőítésben van a helyem. Jelet is kértem Tőle, és kaptam. Végül egy mise keretében igent mondtam Neki arra, hogy a dicsőítés legyen a hivatásom. 

Tudom, hogy még rengeteget kell tanulnom, és nagyon hosszú út áll előttem, de én már ma azt az életet szeretném élni, amire Isten elhívott. Ti se féljetek vízre lépni, mert ott kezdődnek csak igazán a csodák!