Molnár Sándor (Sanyi)

Tanúságtétele

Nem hívő családban nevelkedtem, templomba is csak nagyon ritkán mentünk, legfeljebb akkor, ha valami különleges alkalom (pl. esküvő, temetés, keresztelő) volt. Sajnos sok minden történt, ami miatt elszomorodott, befeketedett az én életem. Visszatekintve ez nagyon hosszú időszak volt, sötétben éltem, bűnösként, sok rosszat tettem. Ma sem tudom, hogy mi miért alakult úgy, ahogy, de a szeretet hiányzott az biztos, és legfőképpen belőlem. Ha akkor hallhattam volna Isten szavát, elmondhattam volna a családom minden tagjának, hogy Ő a szeretet, Ő mindent megbocsát, mindent meggyógyít, és úgy szeressük mi is egymást, ahogyan Ő teszi.

De akkor még vak és süket voltam, Isten szelíd hangját elnyomta a bennem lévő zaj, csak a magam útját jártam. Sok rossz, szeretetlen tulajdonság, önzés, ítélkezés uralkodott bennem, és egyre mélyebbre csúsztam. Hűtlen és érzéketlen lettem. Erőteljesen fejlődtem az egómban, a pökhendiségemben, hazugságokban, és sokszor megbántottam másokat. Kőkemény lett a szívem, és szinte észrevétlenül ment tönkre az életem.

És egyszer csak minden besötétedett. Kattant a zár, a múltam börtönében találtam magam. Az addigi életem teljesen megbetegített, és olyan súlyként tört rám a bűntudat, hogy már elviselhetetlenné vált. Jöttek az álmatlan éjszakák, nyughatatlan nappalok, és a kérdések szinte percenként: Hogy váltam én ilyenné? Miért nem vettem észre, hogy hol járok? Hogyan szabadulhatnék meg a kínoktól és a gonoszságaim súlyától? Sokszor megfordult bennem, hogy ez a vége, nincs tovább, már nincs mit tennem.

„Fejem fölött túlontúl összecsapott a bűn, és hatalmas teherként rám nehezedik. Sebeim mérgesek, üszkösek balgaságom miatt. Törődött vagyok, meggörnyedtem, s naphosszat szomorúan járok. Elgyöngültem és levert vagyok, szívem fájdalmában felzokogok” /Zsolt 38,5-7, 9/

De Isten nem hagyott elveszni, mert terve volt velem. Mindvégig velem volt a mélységeimben is, csendes szeretetével kísért, és amikor kellett, mindig megmentett. Meghallotta az én elcsukló hangomat, és szelíden válaszolt. Mindig nagyon szeretett, és megajándékozott Önmagával. Új szívet adott nekem, és megtöltötte azt az Ő szeretetével.

„Bíztam, az Úrban bizakodtam, s ő lehajolt hozzám és meghallgatta kiáltásomat. Kiszabadított a sírgödörből, ki az iszapból és a mocsárból. Sziklára állította lábamat, és megszilárdította léptemet. Ajkamra új éneket adott, Istenünk magasztalására. Sokan látják majd és megremegnek, s eltelnek az Úr iránt bizalommal.” /Zsolt 40,2-4/

Igen. Isten megmentett és új útra helyezett. Ez volt az Ő drága terve velem. Az életem Jézus kezébe helyeztem, és ma is átadom mindenemet, hogy Nála legyen. Az Urat szolgálom, neki énekelek, zongorázom és hirdetem az Ő irgalmas szeretetét. Hálát adok azért, hogy dicsőíthetem Őt. Köszönöm az én testvéreimet, ezt a csapatot, családot, köszönöm, hogy együtt imádhatjuk Őt.