Szolgálatunk

Az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség Zenekara és a Szent András Evangelizációs Iskola munkatársai vagyunk. Hivatásunk, hogy életünkkel és zenénkkel Istent dicsőítsük, küldetésünk pedig, hogy Kárpát-medence szerte Jézus örömhírét adjuk tovább. Ehhez eszköz számunkra a könnyűzene.

Hol szolgálunk?

Szentmisén, szentségimádáson, esküvőn, dicsőítőalkalmon, imaalkalmon, kurzuson, konferencián, táborban, iskolamisszión, koncerten, utcai evangelizáción.

Mi a célunk?

Istenről szeretnénk tanúságot tenni mind az életünkkel, mind a zenénkkel. Azért imádkozunk és szolgálunk, hogy mindenki megismerhesse Őt. Célunk, hogy Magyarországon és a magyar lakta területeken az emberek valóban Isten felé forduljanak és élő kapcsolatot ápoljanak Vele. Ezek mellett szeretnénk, ha mindenki találna egy közösséget, amelyben megélheti és tovább adhatja az Istentől kapott szeretetet.

Ászáf Kurzus

Mint a Szent András Evangelizációs Iskola munkatársai, sok kurzuson szolgálunk. (Pl. Új Élet kurzus, Jézus kurzus, Mózes kurzus, stb.) Ezek közül kiemelt szerepe van számunkra az Ászáf kurzusnak.

Az Ászáf kurzus célja

A kurzus célja, hogy mindannyiunkban kialakuljon a „dicsőítő szív”, amely szüntelenül magasztalni akarja az Urat. A kurzus szól mindazokhoz, akik vágynak az Úr szenvedélyesebb dicséretére és mélyebb megismerésére, tehát nem csak a dicsőítésvezetőknek, illetve a dicsőítésben szolgálóknak készült. Hisszük, hogy az a pár nap, amit Isten magasztalásában és imádásában töltünk el, személyes ébredést hoz. Ez a kezdete annak, hogy a Szentlélek sokakra kiárassza kegyelmét, és hatalommal megújítsa az Ő népét!

A kurzus témáiból:

  • Isten megismerése, jelenléte;

  • a dicsőítés formái;

  • szabadság a dicsőítésben;

  • dicséret, imádás;

  • hallani és megcselekedni Isten hangját;

  • elhívásunk a dicsőítés;

  • a dicsőítés, mint szellemi harc;

  • a dicsőítő élete, mint áldozat;

  • a szövetség.